A CV Alapkezelő Zrt. a 2012. évben kifejezetten avval céllal alakult, hogy kockázati-tőkealap kezelőként elősegítse az innovatív hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését azok tőke-finanszírozása által.

Első kockázati tőkealapunkat, a Core Venture Közös Magvető Kockázati Tőkealapot (nyilvántartási száma: 6122-23) 2013. márciusában indítottuk el közel 2,2 milliárd forintos jegyzett tőkével. Első kockázati tőkealapunk kifejezetten a kezdő vállalkozások (start-up) kutatási és fejlesztési projektjeinek megvalósításához és piacra viteléhez nyújtott tőkét, mely során az alap akár egy még csak ötlet formájában meglévő termék/szolgáltatás kialakítását is felkarolta. Ezen magvető kockázati tőkealapunk 30 vállalkozás részére nyújtott kockázati tőkét széles iparági palettán: az info-kommunikációtól a szoftver-fejlesztésen és egészségügyön át a hagyományos kereskedelemig és vendéglátásig. A Core Venture Közös Magvető Kockázati Tőkealap 2016. májusáig hajtott végre új befektetéseket.

 

A magvető alap sikerét követve indítottuk el a Core Venture Közös Növekedési Kockázati Tőkealapot (nyilvántartási száma: 6122-31) 2014. januárjában 4,3 milliárd forintos jegyzett tőkével. Ezen alapunk elsősorban a már működő, üzleti sikereket már elérő és árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások innovatív fejlesztéseinek finanszírozását helyezte a fókuszba 300 millió forint átlagos tranzakciómérettel. A növekedési alap Összesen 13 vállalkozás részére nyújtott kockázati tőkét a megújuló energia, a kereskedelem, valamint a szoftver-fejlesztés területén, és szintén 2016. májusáig fogadott be új projekteket.

 

Legújabb alapunk, a Capitalisatio Kockázati Tőkealap (nyilvántartási száma: 6122-73) 2018. októberében indult el 13,35 milliárd forint jegyzett tőkével. Az alap kockázati tőkealapként és városfejlesztési alapként egyaránt működik: a „hagyományos” kockázati tőke-befektetés mellett az okos város (smart city) fejlesztésekre egyaránt koncentrál. Ezen alapunk jelenleg is várja a magas növekedési potenciállal rendelkező, innovatív projekteket főként az okos város (smart city), a gép- és járműipar, az egészségügy, az energetika, az infokommunikáció, a szoftverfejlesztés és a többi, technológiailag intenzív területről, melyről részletesebb információkat a jelentkezés oldalon olvasható.

A CV Alapkezelő Zrt. valamit az általunk kezelt kockázati tőkealapok fő adatai az alábbiak.

CV Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Rövid cégnév: CV Alapkezelő Zrt.
Székhely: 1023 Budapest, Bécsi út 25.
Alakulás dátuma: 2012.06.27.
Bejegyzés dátuma: 2012.07.16.
Főtevékenység: 6630 ’08 Alapkezelés
Jegyzett tőke: 50.000.000,- Ft
Cégjegyzék szám: Cg-01-10-047473
Adószám: 24069605-2-41
Tevékenységi engedély határozat száma: H-EN-III-1090/2012

Core Venture Közös Magvető Kockázati Tőkealap
Nyilvántartásba vételről szóló határozat száma: H-KE-III-136/2013
Nyilvántartásba vételről szóló határozat kelte: 2013. március 8
Nyilvántartási szám: 6122-23
Jegyzett tőke: 1.319.400.000,-Ft
Futamidő: 2013.március 8-tól 2021. március 7-ig
Befektetési időszak: 2013.március 8-tól 2016. május 31-ig. 

 

Core Venture Közös Növekedési Kockázati Tőkealap

Nyilvántartásba vételről szóló határozat száma: H-KE-III-36/2014
Nyilvántartásba vételről szóló határozat kelte: 2014. január 15.
Nyilvántartási szám: 6122-31
Jegyzett tőke: 4.290.000.000,-Ft
Futamidő: 2014. január 15-től 2022. január 14-ig
Befektetési időszak: 2014. január 15-től 2016. május 31-ig. 

Capitalisatio Kockázati Tőkealap
Nyilvántartásba vételről szóló határozat száma: H-KE-III-505/2018
Nyilvántartásba vételről szóló határozat kelte: 2018. október 31.
Nyilvántartási szám: 6122-73
Jegyzett tőke: 13.351.134.847,-Ft
Futamidő: 2018. október 31-től 2029. december 31-ig
Befektetési időszak: 2018. október 31-től 2025. június 30-ig 

CV Alapkezelő Zrt. 
1023 Budapest, Bécsi út 25.

Telefon: +36 1 346 7156
info@cvalapkezelo.hu