A kockázati tőkéről

A kockázati tőkebefektetések (venture capital) a magántőke befektetések (private equity) részét képezik. Fő jellemzőjük, hogy a befektetés nem a nyilvánosan, tőzsdén jegyzett, hanem a zártkörűen működő vállalkozásokba irányul. A másik tipikus jellemzője a kockázati tőkebefektetéseknek, hogy azok saját tőke ági finanszírozás formájában működnek – azaz résztulajdonért cserébe a vállalkozás saját tőkéje (jegyzett tőke, tőketartalék) kerül megemelésre.

 

A kockázati tőke, mint a venture capital magyar terminológiája nem igazán adja vissza annak valódi jelentését: az ugyanis nem a tőkebefektetés kockázatos mivoltát hivatott jelenteni, hanem arra utal, hogy a kockázati tőkebefektetők az elsősorban még induló, vagy a növekedési pályájuk elején lévő vállalkozásokba történő befektetéseikkel a magas növekedési potenciállal járó magasabb hozam reményében hajlandóak az ezzel járó magasabb kockázatot is vállalni. Egyes szakértői vélemények szerint helyesebb is lenne a venture capital magyar fordításaként a fejlesztő tőkét használni a kockázati tőke helyett. Már csak azért is, mert a kockázati tőkebefektető a puszta finanszírozáson túl a vállalkozás működését, üzleti fejlődését is hivatott támogatni például saját üzleti tapasztalatának, kapcsolati tőkéjének, vállalatirányítási tudásának köszönhetően. 

 

A kockázati tőke ún. „türelmes tőke”. A kockázati tőkebefektetés értéknövekedése elsősorban nem az osztalék típusú bevételeknek, sokkal inkább a vállalat fejlődésének és az ebből bekövetkező értéknövekedésének köszönhető. Az értéknövekedésből származó hasznot a kockázati tőkebefektető jellemzően a vállalkozásban lévő tulajdonrészének az értékesítéséből realizálja. A kockázati tőkebefektetők tehát nem rövid, hanem közép- és hosszú távon gondolkoznak. 

 

Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a kockázati tőkebefektetések ismertsége és száma is többek között az Európai Unió támogatásával létrejövő kockázati tőkealapoknak és az azokat kezelő kockázati tőkealap-kezelőknek köszönhetően.

 

Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok – Az Új Széchenyi Terv terméke

 

Az Európai Unió elkötelezett mind a tagállamok közötti, mind a tagállamokon belüli gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek mérséklése iránt. Ennek érdekében kerültek kialakításra az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok.

 

Az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok keretében az Európai Unió és Magyarország a kockázati tőkealap-kezelők közreműködésével kívánja a korai (magvető és induló), illetve növekedési létszakaszban lévő magyarországi székhelyű vagy fióktelepű mikro-, kis- és középvállalkozások tőkehelyzetét javítani előnyös finanszírozási lehetőségeket nyújtva azok számára.

 

Az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok keretében a CV Alapkezelő Zrt. az alábbi kockázati-tőkealapokat kezeli: Core Venture Közös Magvető Kockázati Tőkealap,  Core Venture Közös Növekedési Kockázati Tőkealap.
 

Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram- GINOP-8.1.3/B-17

 

A Capitalisatio Kockázati Tőkealap az Intelligens szakosodási Kockázati Tőkeprogram (kódszám: GINOP-8.1.3/B-17) keretében meghirdetett pályázat alapján létrejött kockázati tőkealapok egyike, amelynek kezelésére a CV Alapkezelő Zrt., mint közvetítő került kiválasztásra.

 

A Kockázati Tőkeprogram célja növekedési potenciállal bíró innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozások expanziójának segítése kockázati tőkejuttatással. A Kockázati Tőkeprogram segítségével megerősödik a hazai innovációs ökoszisztéma. A kiválasztásra kerülő alapkezelők prioritásként kezelik a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (S3) megfogalmazott ágazati és horizontális prioritásokhoz, továbbá az intelligens technológiákhoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó projekteket.

 

A Kockázati Tőkeprogram keretein belül az Alapkezelő befektetési döntései során elsősorban, de nem kizárólag olyan projekteket keres, amelyek közvetlenül, vagy közvetve illeszkednek az „IKT (infokommunikációs technológiák) & szolgáltatások” horizontális prioritás céljaihoz, illetve azon belül is kapcsolódnak a smart city témaköréhez, mint fő befektetési területhez.

CV Alapkezelő Zrt. 
1023 Budapest, Bécsi út 25.

Telefon: +36 1 346 7156
info@cvalapkezelo.hu